• Konviktus története
  • Galéria
  • Étlap - Étrend
  • Rendezvények
  • Kapcsolat
  • Információ
  • Kezdő oldal

A Kecskeméti Református Kollégium
Konviktusának története.

A Kecskeméti Református Kollégium Konviktusa - a gimnáziummal és az internátussal együtt - 1991 őszén kezdte meg Működését. A Kecskeméti Református Egyházközség ekkor már visszakapott épületében a volt Protestáns Egylet székházában sokmilliós költséggel alakította ki a konyhát és az akkori létszámnak megfelelő kicsi ebédlőt.

Az utolsó napokra így emlékezik vissza Varga László egyházkerületi főjegyző püspök helyettes - akkori elnöklelkész - "Soha nem felejtem el azt az érzést, azt a boldog érzést, amikor 1991. augusztus 31-én este azzal mentem haza feleségemhez, hogy megfőtt az első vacsora. Visszagondolva is, csak meghatódva tudok arra gondolni milyen csodát éltem át én is azzal, hogy a feszültségek után a gyerekek már költöztek be, de még a gyülekezet asszonyai takarítottak. Reggel még koszos volt a folyosó, de este már vacsoráztak, ez egy óriási dolog volt."

Amikor munkánkat elkezdtük s azóta is elsődleges célunk az itt étkezők jó minőségű étellel való ellátása volt, amihez mindig próbáltuk tartani magunkat. Hamarosan kinőttük a konviktust, s hetek hónapok, évek alatt a meg növekedett létszámhoz és igényekhez igazodva folyamatosan tovább bővült, napról napra szépült s így munkánk nagyon sokrétűvé fejlődött Általános iskolás gyermekektől a felnőtteken keresztül a nyugdíjas otthonokig terjed ki az ebédeltetés.

A környék lakói, a közeli munkahelyek dolgozói is nálunk fogyasztják el ebédjüket, hiszen az itt étkezők, akár tanulók, akár felnőttek az ebéd mellé egy-egy mosolyt is kapnak a szakácsoktól, akik jó étvágyat kívánva adják át a levest vagy a második fogást. Az internátus diákjai természetesen itt kapják reggelijüket és vacsorájukat is.

Szép tágas, világos ebédlőnk alkalmas iskolai, egyházi és egyéb rendezvények lebonyolítására is. Munkatársainkkal igazi közösséget alkotunk a konviktusban, nem csak munkánk során vagyunk együtt, hanem kirándulásokon, egyéb együttléteken, többek között bibliaórákon osztjuk meg gondjainkat egymással.

Istennek adunk hálát, hogy egy református intézményben szolgálhatunk, s napról napra az Úr erejét kérve élhetünk a kollégium közösségében.

Mészáros János
Konviktus igazgató

Kecskeméti Református Egyházközség Konviktusa
6000 Kecskemét, Piaristák tere 3.

Készítette: Goat-Computer Kft. info@goatcomputer.hu